You are here

A fegyvertelen küzdelem művészete

Európa

Az első olimpiai játékok keretében (K.e. 776- ban) egy Pankráció nevű versenyszám is megjelent. Ez az össz- fegyvertelen küzdelem egyik alakja volt, és mikor Görögországot lerohanták a rómaiak, két mai modern sportot fejlesztettek ki: a boxot és a birkózást.

A Pankrációban használt technikák magukba foglalják az ütést, rúgást, dobást, és lefogást; de a Pankráció, a fegyvertelen küzdelem művészete nyugaton két fő ágazatra vált szét. Az egyik közülük, a box az ütésekre fekteti a fő hangsúlyt, a másik, a birkózás, viszont a dobásra és a lefogásra; e két sport szabályait ezeknek a fő jellemvonásoknak a szigorú figyelembevételével alkották meg.

India

Több mint valószínű, hogy ezeknek az európai harci technikáknak a hatása terjedt el Ázsiában, Nagy Sándor indiai hódításainak során (K.e. 336-323). Az indiai ökölharcban egy kis perzsa befolyást is felfedezhetünk. Néhány technikának a hatása, miután befogadták Indiában, gyorsan elterjedt Ázsiában, a buddhista misszionáriusok nyomán. Így például Thaiföldön a Thai-box fejlődött ki, Jáván szigetén pedig a Penchak nevű ökölharc.

Kína

Az indiai harcművészeteket buddhista gyakorlatokként vezették be Kínában az egészség megörzésének érdekében. A Thai Chi Chuan (Kína ökölharc stílusa) az indiai stílus és az ösi kínai ökölharc keverékéböl fejlödött ki.

A Zen buddhizmus alapítóját, a királyi családból származó Bodhidharmát, gyermekkora óta oktatták az indiai harci művészetekre.

A Liang dinasztiából származó Wu császár meghívására Kínába utazott, ahol kilenc évet töltött meditációval, arccal a sziklafal felé fordulva. 76 éves korában megalapítván a Zen szektát (K.u. 557), tanítványainak az egészség megörzésének művészetét, a Lo-ha n nyolcvan útját, a I-hu ching-et, és a Hsi-sui ching-et, mindent ami rányomta bélyegét a kínai harcművészetek elméletére.

Kakuteijitsu (Kínaiul: Chiao Ti Shu)

A kínai birkózásnak Chiao Ti Shu a neve, vagy japánul: Kakuteijitsu. Az ún. "Tavasz-őzsz idöszak" alatt (K.e. 770-48l), és a polgárháború ideje alatt (K.e. 480-222) a különbözö harcművészeti stílusok között a legnépszerűbb a Kakuteijitsu volt és a kínai ne mesi osztályok is nagyra értékelték. A Tsin (K.e. 221-201) és a Han (K.e. 208-206) dinasztiák alatt a kínai császárok, különösen Shia Huan Ti (a Tsin dinasztia elsö császára), és a Han családból származó Liang Wu Ti támogatta a Kakuteijitsu-t, ami gyorsan elterjedt a katonaság és a nép között, ez fokozatosan a technikák tökéletesedéséhez vezetett.

A Han idöszak alatt a Kakuteijitsu Kaiko néven vált ismertté. Egy Chen Yuan Yun nevű kínai Japánba utazott, az Edo-i (ma Tokió) Shokokujinál lakott, ahol bevezette a japánokat a Kakuteijitsu rejtelmeibe. Ma a Kaiko föleg a Ho Buk provinciában levö Po Tingb en népszerű és Hotei (Po Ting) Kaiko (Kuai Chiao) néven ismeretes.

Amikor a mongolok a Yue (1206-1368) idöszakban lerohanták Kínát, magukkal hozták a mongol birkózást, ez az atlétikus stílusú művészet a Kakuteijitsuval keveredve végül széles körben elterjedt.

A Ming dinasztia alatt (1368-1644) azonban a nép a technikát és a gyorsaságot kezdte értékelni, viszont fizikai erönlétét elhanyagolta, amit viszont a mongolok kihangsúlyoztak.

Kenpo (ököl - stílus)

Eredetileg a Kenpo-t Kenyo-nak vagy Gigeki-nek (támadás művészete) hívták. Abban az idöben az a mondás járta: a Gigeki a katonai kaszté, a Kakuteijitsu pedig a nép művészete.

Az ösi idökben, a Gigeki-t nagyra értékelték és a Han dinasztia alatt rendkívül megnött a népszerűsége. A Gigeki meglehetösen hasonlított a Kakutejitsuhoz, ami az eredetét illeti kihangsúlyozta az erönlétet, de híján volt a gyorsaságnak, amit késöbb a Kenpo-ban kifejlesztettek. A Kenpo valószínűleg az ösi Kakuteijitsu-ból fejlödött ki, mint ahogy a Box a Pankrációból.

A kínai össz-ököl harc stílusból, a Taikyokuken a legnépszerűbb napjainkban és fontos hatással volt, Kínán keresztül, az okinawai harcművészetekre. A Taikyokuken olyan tekintélyes befolyással volt a modern Karate kialakulására, hogy megkívánja a továbbiakb an a részletekbe való bocsátkozást.

Taikyokuken (Kínaiul: Tai Chi Chuan)

A Taikyokuken-t kb. a Ming dinasztia végén alapították és a Ching dinasztia elejétöl számítva kb. 300 éves múltra tekint vissza.

Abban az idöben számos ököl-stílust és harci módszereket fejlesztettek ki Kína egész területén, különbözö előnyökkel és hátrányokkal.

A Ming dinasztia alatt, a nagy Chi Chi-Kuang tábornok (1528-1587) összevonta az összes ökölharc stílusokat, a 16 ösi és modern irányzatból, hogy megalkossa a Kenkyo 32 zei-ét, 32 ököltartást, és ezáltal létrehozta egy általános harcmodor alapjait.

Egy fél évszázaddal késöbb, a Ming dinasztia vége felé, Chen Wang-Ting minden irányzat ökölharcát tanulmányozva tökéletesítette a Taikyokuken-t, amibe belefoglalt Chi Chi-Kuang 32 zei-éböl, 29-et.

Több ököl-stílus ágazat összevonásának eredménye a Taikyokuken, beleértve az ösi Tao-yin Shu-t (hajlékonyságot és nyújtást tartalmazó fizikai gyakorlatok) és Tu-na shu-t (hasi légzés művészete. Az előbbi két stílus az egészség megörzésének ösi kínai művész ete) és a Ching-lo hsues-shuo alkalmazásával (a belsö szervek "gyakorlatoztatásának" elmélete, hogy elösegítse a szabad véráramlást), ami a kínai gyógyászat alapja.

A Taikyokuken módosítása

Eredetileg egy ökölstílus, ami egy gyakorlatilag fegyvertelen harcmodorhoz tartozott, tehát a Taikyokuken ugyanúgy tartalmaz elemeket az egészség és a kondíció megörzésére, mint képességet a sikeres megsemmisítésre támadás során.

A tűzfegyverek és más modern fegyverek, egy évszázaddal ezelőtti kifejlesztésével, a háborúban elavulttá minösítették az ökölharcot, következésképpen a Taikyokuken-t főleg az egészség és a kondíció megörzésére kezdték használni.

Ma a legnépszerűbb Taikyokuken stílus, a Yo stílus, amit Yang Lu-Chan (1799-1872) vezetett be elöször Pekingbe. Yang Lu-Chan és másodszülött fia Pan Hou, Chi Jen-nek tanitották meg, aki Wu Cien-Chuan-t (1870-1942) avatta be ennek a stílusnak a rejtelmeibe.

A Taikyokuken Go stílusa a második legismertebb.

Mivel a Taikyokuken nagyon sokoldalú és nagyon alkalmazkodó, bárki: férfi vagy nö, fiatal vagy idős gyakorolhatja bármilyen módon, az előtte kitűzött cél tól függöen.

Nemcsak a kínai kormány ajánlja a Taikyokukent a harcművészet fontos részeként, de orvosi kezeléseknél és testnevelési órákon is használják.

Forrás: Tatsuo Suzuki - Karate Do